Tegnap éjjel nem tudtam aludni,
Mert tudom mindennek vége köztünk.
Már nem vagyok szomorú,
Mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt!
És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben,
Boldogan fogok rád mosolyogni,
És majd eszembe jut,
Hogyan hevertünk a fák alatt,
Miközben megtanultunk szeretni!
Az igazi szerelem felemel,
És mindig többre sarkall,
Lángra lobbantja szívünket,
És békét teremt az elménkben!
Te ezt tetted velem,
És remélem én is ezt tettem veled!
Szeretlek! Isten veled!

„A leány eltakart piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása...” 

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.

Szabadon élek, szabadon érzek,
A szívemnek nincs akadály,
Csak hagyom, hogy égjen
És vigyen a vérem, mert szabadon semmi se fáj.
 

A magány az őrületbe kergethet!!!!

Mindig figyelj oda, hogy legyen melletted valaki!! 

"Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor az ember barátjától elszakad, tudja hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy volt vele a találkozás előtt." 

"Ha igazán őszintén és elfogulatlanul, gondosan megvizsgálunk minden helyzetet, akkor rájövünk, nagymértékben mi is felelősek vagyunk az események alakulásáért."

 „Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak,
azoknak vezetőül szolgálnak. Másoknak nem egyebek csöppnyi
fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az
üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind
hallgatnak. De neked olyan csillagjaid lesznek, amilyenek senki
másnak...mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó
csengettyűt kaptál volna tőlem.”

"Beláttam a paraván mögé, láttam a bábosokat, láttam a zsinórokat

és a kereteket, melyekre a zsinórokat rögzítették.

Láttam, hogy a darab minden szereplője csak bábu.

Ma is látom a bábosokat és a zsinórokat és a kereteket, melyekre

a zsinórokat rögzítették de a darabot, amit játszanak, életnek hívják."

Halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."