Oly furcsák vagyunk mi emberek,
a lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük, boldog talán,
s irigykedünk minden szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog
gondolatai tiszták, szabadok.
S nem vesszük észre, hogy vennénk észre,
hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk ha nevetünk.');">

A négy legfontosabb kérdés:
Mi a Szent?
Mi a Lélek?
Miért érdemes élni?
Miért érdemes meghalni?
Mind a 4-re egy a válasz: és ez a Szerelem!');">

„Szerelem az, amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak Ő jár a fejedben, és hiába bánt, hiába gyilkol meg, nem tudsz rá haragudni, mégis megölelnéd. Amikor olyat is megtennél, amit addig el sem tudtál volna képzelni.
Szerelem az, amikor csendes nyugalommal csak átölelnéd és tudod, az életed is rábíznád.  Mikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy mellette megnyugszol. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed… Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még te sem tudtál ezelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, gyűrötten, kócosan mégis boldog vagy..
Szerelem az, amikor remeg a gyomrod, ha meglátod, és a szíved a torkodba ugrik, mikor hozzád ér. Amikor hirtelen mozdulatokkal magadhoz rántod, hogy érezd, fald, magadhoz láncold. Nem tudsz betelni vele, minden percben csak Őt kívánod!”

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod,
Amikor tudod, hogy kár volt, mégsem bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy oda adhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését és csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd, ahogy nyújtja két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már tűrtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!.

 Tudod, mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
sírdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni,
mással látni Őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja mi is az a bánat! ');">

A TÁNC: vízszintes vágyaink függőleges kifejezője! ;D.

A szüzesség olyan mint a lufi...-egy döfés és vége.

Bárcsak ne ismertelek volna meg... Bárcsak meg tudnék bízni valakiben.. Bárcsak önzőbb lettem volna.. Bárcsak hamarabb a sarkamra álltam volna... Bárcsak ne lenne ilyen az apám... Bárcsak boldog lennék.. Bárcsak sikerülne a rádió.... Bárcsak jobban szeretné egymást otthon mindenki.. Bárcsak jó táncos lennék.. Bárcsak ne múlna az idő... Bárcsak eltűnne ez az egész... "Amiben hittem, többé nem hiszek. De hogy hittem volt,  arra naponta emlékeztetem magam. "Míg te kerülöd, más felfigyel rá,  míg te megbántod, más megvigasztalja.  Míg te vele veszekedsz, más ír neki: "Szia, szép vagy, beszélgetünk?"  Míg te túl elfoglalt vagy, hogy foglalkozz vele, más időt szakít rá, és vigyáz rá.  Míg te sírásra készteted, más mosolyt csal az arcára.  Míg neked nem jut eszedbe, hogy felhívd, más megteszi.  Míg te nem tudod eldönteni, hogy tényleg akarod-e őt, más már rájött...   "Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és a szerető Családanyát. Eljátsszuk a jónak hitt szerepet. Kijátsszuk a világot kedvünk szerint. Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak, a ránk kényszerített elvárásoknak, és elhisszük, hogy rosszak vagyunk. Inkább hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal és vállaljuk önmagunk. Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól, félünk önmagunktól, gyávák vagyunk. Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet, amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk, belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet-szeretet-csodálat mindentől megvédő sikerpáncélja is. Aztán csodálkozunk, ha kiborulunk, állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk, inni kezdünk vagy gyógyszereket szedünk, impotenssé válunk, vagy nem tudunk gyereket szülni. Marhára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben. És jöhet a reiki, a Titok, az agyhullámok, a savtalanítás vagy a legújabb lélekguru, pedig csak le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni. "Emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag... nem, ez lehetetlen."